Történet

 

 

Kr.e. 4000
Kínában már az akupunktúra térhódítása előtt 2000 évvel – tehát mintegy 6000 éve– alkalmazták a mágnest energetizálásra.
Kr.e. 460 – 377 i.sz. 130 Hippokratész
A görög orvos, Hippokratész (Kr. e. 460–377), valamint a római orvosok, Dioszkoridészés Claudius Galenos (i.sz. 130) is ismerték a mágneses gyógyító erőt és a „vaskő” gyógyító erejéről számoltak be.
980 -1037 Ibn Szina
Az iszlám orvos, Ibn Szina (latin nevén Avicenna) a depressziót kezelte a mágnes erejének segítségével.
1493 -1541 Paracelsus
Paracelsus, aki korának leghíresebb orvosa volt, igen behatóan foglalkozott a mágneses energia gyógyító erejével. Ő voltaz első, aki kezelései során nagy jelentőséget tulajdonított a „polaritás” fogalmának, és az alkalmazott gyógymódtól függően használta a pozitív vagy a negatív pólust.
1544 -1603 William Gilbert
1600-ban jelent meg William Gilbert – I. Erzsébet angol királynő udvari orvosa – műve: De Magnete, Magnetisque Corporibus et De Magno Magnete Tellure.
1737 –1798 Luigi Galvani
Luigi Galvani nevéhez fűződnek többek között a mesterséges mágneses mezô létrehozására és annak az orvostudományban való hasznosítására irányuló kísérletek.
1734 -1815 Dr. Franz Anton Mesmer
Dr. Franz Anton Mesmer, Maximilian Hell hatására orvosként Európában első volt a mágnesterápia meghonosításában - mesmerizmus. Elmélete szerint a mágnesesség az idegekre hatva közvetíti a természetés az emberi test közötti erőket, és az egész világegyetemet is betölti.
1745 -1827 Alexander Volta
Az Itáliából származó tudós, Alexander Volta a testnedvek kémiája és a bioelektromos folyamatok közötti kölcsönhatást vizsgálta. Kísérleteinek a mai szemszögbôl nézve legfontosabb felismerése az, hogy az izmok mozgásának alapjául is szolgáló anyagcsere-folyamatokat olyan elektromos töltetek irányítják, amelyeket a testünk hoz létre.
1813 -1878 Claude Bernard
Claude Bernard francia fiziológus vezette be az élő szervezet belső környezetének elméletét, ezzel mintegy megalapozva a homeosztázis elméletet.
1828 -1905 Dr. Edwin D. Babbitt
Dr. Edwin D. Babbitt atomelmélete, a fény és a színek alapelvének köszönheti hírnevét.. 1878-ban lerajzolta a fej körüli elektromágneses hullámokat. Ő alapította a New York College of Magnetics iskolát,amelyen a Doctor of Magnetics végzettséget lehetett elérni.
1853 -1948 Eugen Konrad Müller
A svájci elektromérnök Eugen Konrad Müller megalkotta Radiator nevű elektromágneses gépét. 1899-ben saját intézetében Dr. Palmyro Rodari orvos közreműködésével gyógyítottak sikerrel fájdalmakat, reumát, asztmát, vénagyulladásokat, alvásproblémákat és köszvényt a „Konrad Müller féle géppel”.
1859 -1906 Pierre Curie
A francia fizikus, Pierre Curie fedezte fel a piezojelenség elvét, amely a kristályok azon képességét jelenti, hogy bizonyos fokú nyomás vagy terhelés hatására áramot adnak le.
1867 -1941 Hans Driesch
Az állatok örökletes és regenerációs képességeit vizsgálva – Réaumur, Trembley, Bonnet, Spallanzani, Weismann, Schwann, Schneider, Bütschli, Roux nyomdokain haladva – Hans Driesch német embriológus az 1800-as évek végére már átfogó képet alkotott a szervezet leglényegesebb tevékenységeiről és az egy egységes mező-elméletben fogalmazta meg. Ez az első megfogalmazása a morfogenetikai mezőnek.
1871 -1945 Walter Bradford Canon
Walter Bradford Canon 1932-ben megjelent The Wisdom of the Body című könyvében ismerteti homeosztázis elméletét.
1874 -1954 Alekszander Gavrilovics Gurvics
1923-ban Alekszander Gavrilovics Gurvics felfedezte a mitogenetikus sugárzást, amely a sejtosztódást kiváltó és egyben azt jellemző elektromágneses jelenség. Ennek lényegi jellemzői minden szövettípusra megegyeznek. Ettől kezdve mérhetővé vált a sejtek egymás közötti elektromágneses kommunikációja. Később megtörtént a Gurvics sugarak pontos detektálása (Gábor Dénes 1928, Inaba, 1988; Motohiro, 2004).
1893. született Dr. med Oscar
Gleichmann
a pulzáló mágneses mező első orvosi alkalmazója. Hosszú ideig kutatta ezen mágneses mezők terápiás hatásait és a 60-as évek végén egy olyan terápiás eszközt mutatott be, amely elektromosság által létrehozott pulzáló mágneses mezővel működött.
1898 -1988 Isidor Isaac Rabi
Az atommagok mágneses rezonanciáján alapuló mérési módszert dolgozott ki, amellyel 1934- ben meghatározta a proton mágneses nyomatékát. Rabi módszere számos új mérési eljárás alapjául szolgált. 1944-ben Nobel-díjjal tüntették ki, igazolva Pauli feltevését az atommagok mágneses momentumáról.
1900 -1958 Wolfgang Pauli
A kvantummechanika vezető szelleme az osztrák származású Wolfgang Pauli 1924-ben megalkotta a Pauli féle kizárási elvet. Egy évvel később Uhlenbeck és Goudsmit az elektron spinjével azonosították ezt a szabadsági fokot.
1901 -1994 Linus C. Pauling
A kétszeres Nobel-díjas amerikai tudós, Linus C. Pauling bizonyította be azt, hogy a vasat tartalmazó vörös vértest, a hemoglobin mágneses tulajdonságokkal rendelkezik. 1954-ben többek között ezért a felismerésért kapta meg a kémiai Nobel-díjat. Nyugdíjba vonulása után, 1974-ben megalapította az Institute of Orthomolecular Medicine-t Palo Altoban (ma Linus Pauling Institute of Science and Medicine), ahol a betegségmegelőzés problémájával, a vitamin és ásványi anyagok fogyasztásával foglalkozott.
1915 -1984 Albert Roy Davis
Társával Walter C. Rawls, Jr. (1928-2009)-ral igen behatóan foglalkoztak a mágnesterápiával, több ezerszer megismételt kísérleteikben bizonyították be gyógyító hatását. Munkájuk során arra az eredményre jutottak, hogy az egészséges sejteket semleges elektromágneses burok veszi körül. Ha megváltoztatjuk a sejthártya bioelektromos töltését, az a sejt genetikai elváltozásához, rendellenes fejlődéséhez, és végül - ha kívülről nem kap segítséget - elhalásához vezet. Első  könyvük Magnetism and Its Effects on the Living System címmel 1974-ben jelent meg.
1922 - 2004 Dr. William Ross Adey
Az 1970-es évek végére Ross Adey professzor kutatócsoportja megtalálta és precízen definiálta azokat a jeltartományokat, amelyekben az egyes specifikus elektromágneses jelek a szervezet meghatározott funkcióit optimalizálják. Dr. Ross Adey csoportja az amerikai légierőnél és a Loma Linda Egyetemen vezette a kutatásokat. Adey pilóták és más nehéz feladatot ellátó katonák adaptációs képességét vizsgálta extrém helyzetekben és bő 20 éves konzekvens munka után tudta leírni azokat az elektromágneses kommunikációs tartományokat, amelyek az egyes anyagcsere folyamatok irányításáért felelősek az idegrendszerben és amely tartományokat később „biológiai ablakoknak” nevezett, ill. nevezünk mindannyian a mai napig.
1923 - 2008 Dr. Robert Otto Becker
A dediferenciálódás és a rediferenciálódás folyamatait kutatva R. O. Becker mérte meg először azokat az elektromos folyamatokat, amelyek a sérüléseknél, valamint a sebgyógyulás egyes fázisainál keletkeznek. Becker 1961-es sebgyógyulási beszámolóját követően Dr. C. Andrew L. Bassett, (Becker együttműködésével) a Columbia Egyetemen (New York) és Becker az amerikai hadsereg syracuse-i kórházában (New York állam) elkezdte az elektromos kezeléseket specifikusan a csontanyagcserére vonatkozóan. Ezek a kutatások bizonyították, hogy specifikus regenerációs folyamatokhoz un. „extrém-alacsony-intenzitás” tartományban a leghatékonyabbak a terápiás jelek. Az első közös publikáció 1962-ben a Nature-ben látott napvilágot. Kiderült, hogy az alkalmazott jelek egy bizonyos tartományon belül hatékonyak és ezek a tartományok sejt- és szövet-specifikusak, valamint, többek között az egyedek életkorától és egyéb anyagcsere paraméterektől függően is keskenyebbek, vagy szélesebbek. A Becker-Bassett kutatópáros használta először az „ablak” („window”) kifejezést ezekre az intenzitás tartartományokra még 1966-ban. Becker az 1985-ben megjelent The Elecromagnetic Body című könyvében foglalta össze kutatási eredményeit.
1924 -1994 C. Andrew L. Bassett
1971-ben a Columbia Egyetemen Basset, Pilla, Menning és Cochran megalkották az első külső tekercses kezelőkészüléket. 1978-ban 20 éves kutatómunka után megjelentette munkáját a végtag törések pulzáló elektromágnessel történő gyógyításáról. 1979-ben az ő külső tekercses készülékét fogadta el elsőként az FDA. Készülékeit több mint 100.000 ember
lábtörésénél alkalmazták.
1938 - Dr. Fritz Albert Popp
Az 1970-es évek közepére Nyugat-Németországban a Max Planck Intézetben sikerült olyan mérőműszereket készíteni, amelyekkel akár sejtenként lehetett már mérni a kibocsátott fotonokat és elkezdődött a szervezet elektromágneses tevékenységének pontos feltérképezése. Ennek a nemzetközi kutatási programnak az első összefoglalásai a program vezetőjének, Fritz Albert Poppnak 1984-ben és 1989-ben megjelent könyvei, „A fény biológiája” és a „Koherens foton tárolás biológiai rendszerekben”. Egy harmadik, szintén ebben a témakörben megjelent könyvnek is Popp az egyik szerzője és szerkesztője, amelyben a különböző egyetemek idevágó kutatásait összegzik. Az emberi és az állati szervezetek elektromágneses tevékenységeit, beleértve a környezethez való alkalmazkodási folyamatokat, valamint a főbb informatikai sávok működési mechanizmusait tárgyalja a Springer 1989-ben kiadott „Elektromágneses biokommunikáció” című könyve.
  Napjainkban
többek között Adam E. Cohen, Atsuko Kobayashi, Joseph L. Kirschvink, hazánkban Lőrincz László, Pósfai Mihály vizsgálják a nano biomágnesek szerepét az élő szervezetben.